13.fejezet

Sziasztok! Nos hát, remélem örültök a következő résznek! :) Rövid lett, de ha minden jól megy, akkor a következő hosszabb lesz. ;) Puszi, jó olvasást!

*Carol*

A  hotel ajtajában "könnyes" búcsút vettem a fiúktól, megígérve nekik, hogy még találkozunk, és hogy ott leszek a koncertjükön. Már mindenki bement, Zayn-en kívül, aki sápadt arccal állt meg előttem.
- Carol... -szólalt meg rekedt hangon. Sugárzott róla az izgalom, amitől kicsit megijedtem.
- Igen?
- Mit szólnál hozzá, ha... -kezdte el a mondandóját, de nem folytatta.
Apa lépett ki az ajtón.
- Hé, indulhatunk? -kérdezte, de én ügyet sem vetettem rá, mert Zayn elszontyolodott arcára figyeltem fel.
- Várj egy kicsit! Zayn épp kérdezni akart tőlem valamit. Mondd csak! -néztem rá biztatóan, mire apa meg állt mellettem és várt. Vetettem rá egy gyilkos pillantást.
- Khm... Apa. -küldtem felé egy "várj meg a kocsiban" tekintetet.
- Óh, oké. -nemtetszően rázta a fejét és ott hagyott minket.
- Most mondd.
- Öhm... Mindegy. Remélem még találkozunk... -mondta csalódott hangon.
- Hát. Én is remélem...-néztem rá értetlenül, majd végignéztem ahogy elköszön, és belép az ajtón.
- Ezt nem hiszem el!!! -dühöngtem, a mellettem elsétáló öreg hölgy meg hülyén nézett rám. Ejtettem felé egy mosolyt, aztán apu után szaladtam...

*este*

Miután megvacsoráztunk, a többiek még ki akartak menni sétálni egyet, de én a tudomásukra adtam, hogy lefekszem aludni. Azután hogy megfürödtem, kattogott az agyam a sok gondolattól, amit ideje volt letisztázni egyszer, s minden korra. Lefeküdtem az ágyra, és azon gondolkodtam, mit is akartam igazán kérdezni Caroltól. Áh... Mindegy. Hihetetlen érzés volt mellette állni, és arra koncentrálni, hogy ne jelenjen meg az arcomon semmiféle boldogságot kifejező mosoly. Hogy miért tettem ezt? Fogalmam nincs. Talán mert tarkábbak az érzelmeim Carol iránt, mint ahogy gondoltam volna... Hiszen még alig ismerem!

De talán ezért akartam kérdezni tőle valamit. Hogy randira hívjam. 

Mindig, amikor meghallok egy szöcskét ciripelni, eszembe jut az ő selymes hangja, ahogy felém fordul, arcán aranyos kis mosoly ül, és közben beszél hozzám. 

Jaj, a szívem... Úgy dobog. Ilyet még sose éreztem. 

Gyorsan álomba hajtottam a fejem, és nem gondolkodtam.

*másnap*

-Úristen! Maggie mindjárt hívni fog! -riadtam fel az ágyból, mikor ránéztem az órára, ami 12:30-at mutatott.

Gyors ütemben lezuhanyoztam, aztán lesiettem a konyhába.

Anya nem volt sehol, ezek szerint ma dolgozik. Így magamnak kellett reggelit csinálnom, és mivel otthon csak alma volt és kenyér, elvettem egy almát a pultról, és felsiettem a szobámba ahol már tegnap előkészítettem a vásárlós ruhámat. 

Amikor kész lettem, a telefonom csörögni kezdett, és ahogy sejtettem, Maggie volt az. Felvettem.

- Haló??? -lihegtem.

- Szia! Most indultam el, 2 perc és ott vagyok. Te mikor indulsz? -érdeklődött.

- Szia! Én is mindjárt megyek, csak felkapom a cipőmet és... Sietek. Na szia! -tettem le, és gyors ütemben elővettem a pénztárcám, a táskát, amiben vinni fogom a cuccaimat, és az alma, amit még nem ettem meg.

Lesiettem a hallba, ahol előkerestem a fehér torna cipőmet, aztán bezártam az ajtót és elindultam.
Leszaladtam a lépcsőn, és amíg elraktam a kulcsot,
az almát a számba raktam.
Amíg békésen eszegettem a gyümölcsöt, eszembe jutott, hogy a busz 13:05-kor indul, és az órám 12:51-et mutatott. Úgyhogy gyorsabb tempóra váltottam.
Az utca végére érve megpillantottam a buszmegállóban álló Maggie-t. Körbe néztem az úton, hogy bebizonyosodjak róla, át lehet menni az úttesten.
A lábam éppen hogy hozzáért az út széléhez, egy Hummer állt meg a buszmegállóban, belőle egy férfi szállt ki, és Maggie-nek vette az irányt. Szinte senki nem volt az úton, ami elég meglepő volt. A férfi mögé két rossz arcú pasas is csatlakozott, akik cseppet sem tűntek szimpatikusnak. Mikor kinyitottam volna a számat, hogy figyelmeztessem Maggie-t, valaki hátulról a számhoz tette a kezét, a másikkal a két kezemet fogta le, úgy cipelt el.