2014. január 21., kedd

"Közérdekű" közlemény!

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi ideje nem történt semmi a blogban, azért remélem nem veszítettem el az olvasóimat! :( Tényleg bocsánat, csak egy kicsit sok a tanulnivaló... :( De... vigasztalásul megpróbálom megírni a következő részét, és ha minden jól megy, hétvégére már olvashatjátok is...
Köszönöm a figyelmet! :) :* (Ha megmaradtatok, komizzatok, hogy tudjam, legalább érdemes-e folytatni).






2013. augusztus 28., szerda

13.fejezet

Sziasztok! Nos hát, remélem örültök a következő résznek! :) Rövid lett, de ha minden jól megy, akkor a következő hosszabb lesz. ;) Puszi, jó olvasást!

*Carol*
A  hotel ajtajában "könnyes" búcsút vettem a fiúktól, megígérve nekik, hogy még találkozunk, és hogy ott leszek a koncertjükön. Már mindenki bement, Zayn-en kívül, aki sápadt arccal állt meg előttem.
- Carol... -szólalt meg rekedt hangon. Sugárzott róla az izgalom, amitől kicsit megijedtem.
- Igen?
- Mit szólnál hozzá, ha... -kezdte el a mondandóját, de nem folytatta.
Apa lépett ki az ajtón.
- Hé, indulhatunk? -kérdezte, de én ügyet sem vetettem rá, mert Zayn elszontyolodott arcára figyeltem fel.
- Várj egy kicsit! Zayn épp kérdezni akart tőlem valamit. Mondd csak! -néztem rá biztatóan, mire apa meg állt mellettem és várt. Vetettem rá egy gyilkos pillantást.
- Khm... Apa. -küldtem felé egy "várj meg a kocsiban" tekintetet.
- Óh, oké. -nemtetszően rázta a fejét és ott hagyott minket.
- Most mondd.
- Öhm... Mindegy. Remélem még találkozunk... -mondta csalódott hangon.
- Hát. Én is remélem...-néztem rá értetlenül, majd végignéztem ahogy elköszön, és belép az ajtón.
- Ezt nem hiszem el!!! -dühöngtem, a mellettem elsétáló öreg hölgy meg hülyén nézett rám. Ejtettem felé egy mosolyt, aztán apu után szaladtam...

*este*
Miután megvacsoráztunk, a többiek még ki akartak menni sétálni egyet, de én a tudomásukra adtam, hogy lefekszem aludni. Azután hogy megfürödtem, kattogott az agyam a sok gondolattól, amit ideje volt letisztázni egyszer, s minden korra. Lefeküdtem az ágyra, és azon gondolkodtam, mit is akartam igazán kérdezni Caroltól. Áh... Mindegy. Hihetetlen érzés volt mellette állni, és arra koncentrálni, hogy ne jelenjen meg az arcomon semmiféle boldogságot kifejező mosoly. Hogy miért tettem ezt? Fogalmam nincs. Talán mert tarkábbak az érzelmeim Carol iránt, mint ahogy gondoltam volna... Hiszen még alig ismerem!
De talán ezért akartam kérdezni tőle valamit. Hogy randira hívjam. 
Mindig, amikor meghallok egy szöcskét ciripelni, eszembe jut az ő selymes hangja, ahogy felém fordul, arcán aranyos kis mosoly ül, és közben beszél hozzám. 
Jaj, a szívem... Úgy dobog. Ilyet még sose éreztem. 
Gyorsan álomba hajtottam a fejem, és nem gondolkodtam.

*másnap*
-Úristen! Maggie mindjárt hívni fog! -riadtam fel az ágyból, mikor ránéztem az órára, ami 12:30-at mutatott.
Gyors ütemben lezuhanyoztam, aztán lesiettem a konyhába.
Anya nem volt sehol, ezek szerint ma dolgozik. Így magamnak kellett reggelit csinálnom, és mivel otthon csak alma volt és kenyér, elvettem egy almát a pultról, és felsiettem a szobámba ahol már tegnap előkészítettem a vásárlós ruhámat. 
Amikor kész lettem, a telefonom csörögni kezdett, és ahogy sejtettem, Maggie volt az. Felvettem.
- Haló??? -lihegtem.
- Szia! Most indultam el, 2 perc és ott vagyok. Te mikor indulsz? -érdeklődött.
- Szia! Én is mindjárt megyek, csak felkapom a cipőmet és... Sietek. Na szia! -tettem le, és gyors ütemben elővettem a pénztárcám, a táskát, amiben vinni fogom a cuccaimat, és az alma, amit még nem ettem meg.
Lesiettem a hallba, ahol előkerestem a fehér torna cipőmet, aztán bezártam az ajtót és elindultam.
Leszaladtam a lépcsőn, és amíg elraktam a kulcsot,
az almát a számba raktam.
Amíg békésen eszegettem a gyümölcsöt, eszembe jutott, hogy a busz 13:05-kor indul, és az órám 12:51-et mutatott. Úgyhogy gyorsabb tempóra váltottam.
Az utca végére érve megpillantottam a buszmegállóban álló Maggie-t. Körbe néztem az úton, hogy bebizonyosodjak róla, át lehet menni az úttesten.
A lábam éppen hogy hozzáért az út széléhez, egy Hummer állt meg a buszmegállóban, belőle egy férfi szállt ki, és Maggie-nek vette az irányt. Szinte senki nem volt az úton, ami elég meglepő volt. A férfi mögé két rossz arcú pasas is csatlakozott, akik cseppet sem tűntek szimpatikusnak. Mikor kinyitottam volna a számat, hogy figyelmeztessem Maggie-t, valaki hátulról a számhoz tette a kezét, a másikkal a két kezemet fogta le, úgy cipelt el.

2013. augusztus 4., vasárnap

12.fejezet

Sziasztok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy nem hoztam a beígért időpontra ezt a részt, de a jó hír, hogy most hoztam... Az volt a gond, hogy annyi időt vesztettem el azzal, hogy a blog külsejét megújítsam, hogy nem raktam fel a következő részt... Sajnálom...:/// Most viszont már nem Carol és Zayn szemszögéből történik minden! :)
 :P :D Jó olvasást!

SOHA!

*Carl*

 - A te lányod is itt dolgozik? -kérdezte Billy, a munkatársam.
- Így van, sikerült elérnem, hogy kibéküljünk, és ezt az egy hetet együtt töltsük... -magyaráztam.
- Hú haver... én tutira nem így tölteném el az időt a lányommal... Így nem is ismeritek meg egymást... Nem tudtok meg egymásról, SEMMIT...
- Tudom, de mit csináljak? Első a munka, aztán a család... -mondtam, mire Billy félrehúzta a száját.
- Ezt rosszul gondolod, cimbi. -paskolta meg a vállam, majd ott hagyott.
Igaza van... Ez így nem mehet tovább. Munka után én viszem el valahova.
Az ajtón Ben lépett be.
- Most hallom a hírt, hogy a lányod is itt "dolgozik"...-jelentett ki.
- Jók az informátoraid. -közöltem, és elővettem a szendvicsemet.
- Hány éves? -kérdezte,és leült mellém.
- 18. -válaszoltam, és beleharaptam a szendvicsbe.
- Hmm... Tudod, az én fiam, és a te lányod együtt tökéletes pár lennének. -mosolyra fakadt arccal vette elő a pénztárcáját.- Nézd, ő az. -mutatott az egyik képre.

 - Valóban derék fiúnak látszik, de nem rajtam múlik, hogy összejönnek-e...-feleltem.
- Jó, igazad van, de mit szólnál, ha holnap elhoznám őt is és találkoznának?-kérdezte. Majdnem felment bennem a pumpa, erős szóokádás jött volna ki belőlem, de inkább visszafojtottam. A lányom nem járhat senkivel! Vagy csak az apai ösztönök beszélnek belőlem.
- Rendben van, tegyünk EGY próbát. -mélyebb hangsúlyt adtam az "egy"-re, arra célozva, hogy több nem lesz...
- Köszönöm! -rázott velem kezet, én pedig bólintottam egyet. 
- Na, én mentem munkára. -haladt az ajtó felé.
- De hisz ebédszünet van! -értetlenkedtem. Ben furcsállva ránézett az órájára, majd egy akkorát rácsapott a homlokára, hogy szerintem az egész stadion belezsongott.
- De hülye vagyok... Akkor leülök ide melléd... -mondta, és vissza sétált hozzám.

*Zayn*

- ...Right now I'm looking at you and I can't believe,
You don't know, oh, oh
You don't know you're beautiful,
oh, oh, oh
You don't know you're beautiful,
oh, oh, oh
That's what makes you beautiful!
 - Hű, ez baromi jó volt! -dicsért meg Carol minket, amikor befejeztük az éneklést.
- Ez bóknak vesszük. -mosolygott Liam. 
- Annak veszed aminek akarod. -mosolyodott el Carol is.
Az én öltözőmben voltunk, és épp elénekeltünk Carolnak egy számunkat, miután elmagyaráztuk neki, hogy a One Direction-t mi alkotjuk.
Kopogás törte meg a csendet.
- Szabad! -Carl lépett be.
- Sziasztok. 
- Szia! -üdvözöltük egy emberként.
- Vége a napnak. Ideje hazavonulni. -jelentette ki. 
- Már is? Gyorsan elment az idő... -szomorkodott Niall.
- Gyorsan végeztünk a színpaddal, de viszont még egy apróságot kéne megcsinálni.
- Mit?
- Ki kéne próbálni a mikiket, hogy rendesen működnek-e. -válaszolt.
- Semmi akadálya. -felelt Louis.
- Akkor gyertek. -hívott ki minket, és mikor a színpadhoz értünk már fel is tessékeltek minket.

*Carol*

Amikor hallottam a fiúkat énekelni, elállt a szavam. Nagyon jól nyomták. Most viszont, mikor hallottam őket jóval hangosabban, megértettem, miért rajong értük több millió lány.
- Na milyenek? -fordult felém apu.
- Nagyon jók! -mosolyogtam. 
- Hazaviszlek, jó? 
- Most? -kerekedett ki a szemem.
- Dehogyis! Majd ezután, viszont a kocsim a szállodánál van, úgyhogy velünk jössz a limóval. -jelentette ki, nekem nem is adott választást. 
- Oké, köszi. -mosolyogtam.

*5 perccel később*

A limó felé sétáltunk, amikor megcsörrent a telefonom. Maggie hívott.
- Halló? -szóltam bele.
- Szia Carol, nincs kedved holnap vásárolni menni? -kérdezte meg.
- Ó, dehogyisnem! Örömmel megyek. -válaszoltam. 
- Remek! Akkor holnap! A sulinál találkozunk egykor! Puszi, szia! -köszönt el.
- Szia! -tettem le.
- Ki volt az? -kérdezték a srácok. Ijedt fejjel néztem rájuk.
- Az egyik barátnőm... -mondtam ki gyanakvóan. 
- Az jó. -mosolyogtak.
Amikor beszálltunk a járműbe, a fiúk mindenféle hülyeségről kezdtek beszélni, én végig Niall mellett ültem, akinek öt perces rohamai támadtak hogy megöleljen engem.Tök jól esett meg minden, csak ne szorított volna olyan erősen... Én ültem a jobboldali ablaknál, előttem Zayn, mellette Harry és Louis. Mellettem Niall, és utána Liam. A sofőr mellett ült apa, a stáb pedig a másik kocsiban utazott. Zayn egész végig engem nézett, nehéz volt úgy tenni, mintha nem is vettem volna észre. Rá vetettem egy pillantást, amikor hirtelen elfordította tekintetét, arcán pedig egy halvány pír jelent meg. Hirtelen felnevettem.


2013. június 3., hétfő

11. fejezet



Sziasztok!! :D Meghoztam a kövit is, mert úgy gondolom, nem illendő úgy elmenni nyári szünetre, hogy... Na :D Szóval itt van, remélem tetszik! :) Puszi..:* Komizzanak! :D
U.I.: Ma írtunk egy nagyon könnyű magyar vizsgát, remélem annyira jól sikerült, mint a 12.fejezet! 3 komment után megtudjátok, mi lesz :DD

- Jó reggelt! –ugrottam apám mögé, aki nagyban magyarázott egy pasasnak.
- Carol, szia! –üdvözölt mosolyogva.
A kocsi túloldaláról egy ismerős alak jelent meg. Amikor megpillantott, akár egy jégcsap, lefagyott. Akkor már felismertem őt. Ő volt az, akinek neki mentem tegnap. Szegénykém.
- Áh Zayn! Ő Carol, a… díszítőnk! –mutatott be. Intettem felé egy „szia” féleséget, de az ő arcán verejtékcseppek voltak, és erősen lihegett.
- Carl, szörnyű dolog történt! –szólt apához. Huh, ez fura…
- Mi történt, Zayn? –kérdezte, én pedig füleltem.
- Louis-ra ráesett a reflektor lámpa, és most ömlik a vér a lábából. –mondta.
- Micsoda?
- Gyertek! –szólt, majd befelé kezdett futni.
- Úristen! – követtem.
Mikor beléptem, rögtön rohantam a színpad felé. Ott láttam öt fiút, az egyik a földön feküdt véres lábbal. Az összes tekintet rám szegeződött.
A vér látványától rosszul lettem.
- Te jó isten! –rohantam oda a lábához, eltolva a fiúkat az útból, aztán letéptem a ruhámból egy darabot, és a véres felületre nyomtam.- Van itt valahol egy elsősegély doboz? –kérdeztem, még mindig a lábat bámulva. Pár perc múlva valamelyik fiú oda nyújtotta nekem a piros színre festett fémdobozt, és minden szükséges cuccot kiszedtem belőle, amik kelleni fog. Nem is tudtam, hogy mit csinálok, csak egyszerűen előtört belőlem valami, ami még az elsősegélynyújtás óráról ragadt rám. Először elállítottam a vérzést, ami neki egy kicsit fájdalmas volt, de sikerült idővel lenyugodnia, aztán lefertőtlenítettem, majd bekötöttem.
- Huh. –töröltem a meg a homlokom.
- Wow! –szólalt meg valaki a hátam mögül.
- Ez ügyes volt. –mondta a sérült.- Amúgy Louis vagyok. –mutatkozott be.
- Carol. –mosolyodtam el.
- Wow, Carol. Hol tanultad ezt? –kérdezte a hátam mögül apa.
- Elsősegélynyújtás. Alapfok. –válaszoltam, és felkeltem a földről, felsegítve Louist.
- Minden rendben Louis? –kérdezték aggódva a többiek.
- Persze, most már főleg. –nézett rám.- már nem is fáj.
- Az a lényeg. Fiúk, ő Carol, az új díszítőnk. –mutatott be a maradék 3 fiúnak apa. Mi? Díszítő?
Az egyik értetlenül nézett rám.
- Várjunk csak, nekem azt mondtad, hogy ő az új sminkesünk.
- Bocsánat. Öreg vagyok már, elfelejtettem, hogy mit mondtam. Carol díszíteni fogja az öltözőtöket. –nevetett.- Ti megmondjátok neki, hogy mit akartok bele, és ő végrehajtja. Világos? –kérdezte az 5 fiútól, végül rám nézett. Bólintottam.
- Igen. –vágták rá egyszerre.
- Carol, ő Liam, Zayn, Niall, Harry és Louis. –mutatott egyesével a fiúkra.- Na, fiatalok! Munkára fel! –mondta, és a kezembe nyomott jegyzetfüzetet.- Ebbe írd fel a nevüket, és a hozzátartozó kívánságokat. Két óra múlva találkozunk!
Na az szép! Azért jöttem, hogy eltöltsek egy napot az apámmal, erre elküld öt fiúval öt különböző kívánságot hallgatni… Szuper. De számíthattam volna rá. Elvégre is, nem zavarhatom a munkájában.
- Na, mehetünk? –kérdeztem a fiúktól. Mindannyian bólintottak. Elvezettek arra a folyosóra ahol az öt szoba volt.
- Kiválasztottátok már, hogy melyik kié lesz? –kérdeztem. Mindenki vállat vont.- Ez most komoly?
- Bocsi, elfoglalt minket, hogy az egyik csapattag megsérült. –magyarázta Liam.
- Na jó, akkor válasszátok ki, hogy melyik kié lesz… -mondtam, majd elindultak az első szoba felé.
Én mindig eggyel előrébb voltam, mint ők, így amikor ők az utolsó előttinél voltak, én már rég az utolsóban voltam. Mikor benyitottam, a huzat lágyan megcsapta az arcomat, mivel ki volt nyitódva az ablak. Közvetlen mellette volt a sminkes asztal, aztán egy kis pihenő ágy. Beljebb lépve az ajtó mögött volt a szekrény, és a zuhanyzóba nyíló ajtó.
A fürdőszobában a csempék valami egyedi motívumokkal voltak díszítve, keveredett benne a narancs, a citrom, és a királykék szín. Eszembe jutott az a ház, ahol még együtt éltünk apával. Mindig meg akartam fejteni, azt hittem, hogy valami kínai írás, de most már tudom, hogy nem az.
 Tovább haladva a tükröt pillantottam meg.Belenézve eltorzult az arcom.
- Te jó ég! Hogy nézek ki? –kérdeztem magamnak, és tollászkodni kezdtem.
Oldalba kötött copfomat megigazítottam, citromsárga fölsőmön is igazítottam egy picit. Megelégedetten fáradtam ki a fürdőből, amikor megjelentek a srácok.
- Ó, ez szép! – lépett be először Louis. Egyáltalán nem bicegett, habár néha-néha egy kicsit bénázott a lépésekkel, de az belefér. Mindenki alaposan végig tanulmányozta az összes dolgot, aztán befáradtak a fürdőbe. Én leültem az ágyra, és elcsodálkoztam.
- Azt hiszem, mindenki ki választotta a sajátját. –felelte Niall.
- Akkor jó. Kié az első szoba? –kérdeztem.
- Liam-é. –mutattak Liamre. Ezt gyorsan feljegyeztem a füzetbe. Végig kérdeztem az összest, és nagy meglepetésemre Zayn választotta ezt a szobát.
Elengedtem felé egy mosolyt, majd őt is felírtam.



 

***

Ez tök jó… Öt idegen fiúval vagyok összezárva. Már mindenkit ki kérdeztem a kívánságairól, de inkább azok csak ismerkedő percek voltak. Alig írtam valamit, de örülök, hogy mindenkivel ennyire jóba lettem.
Az utolsó Zayn volt. Bekopogtam az ajtón.
- Szia. –nyitottam be. Zayn a pihenőágyon feküdt, behunyt szemmel, csak akkor nyitotta ki, amikor bementem.
- Oh, szia. Szóval én jövök. -nézett rám gyönyörű gesztenyebarna szemeivel, majd felült.
- Igen. –mosolyogtam, majd becsuktam az ajtót, és leültem a mellette levő székre.- Figyelj, én
sajnálom azt a tegnapi dolgot… Tudod, hogy összeütköztünk. Tényleg sajnálom… -néztem a szemeibe.
- Mi? Ja! Ugyan már! Az csak egy ártatlan ki baleset volt…
- Amúgy, nem gondoltam volna, hogy még találkozunk… -mondtam eltérve a témától.
- Hát én se. De, mindenesetre, én örülök hogy így történt. –mosolygott.
- Én is. –feleltem. – Öm… Szóval. Van valami, amit szeretnél ebbe a szobába? –kérdeztem komolyra fordítva a szót.
- Nem. Nekem semmi sem kell. –válaszolta, majd közelebb hajolt.- Nem tudom, mi értelme volt ennek a díszítői állásnak.
- Én sem. Én csak az apámmal akartam tölteni egy rohadt napot, amíg itt van! –tört ki belőlem. Zayn eltátotta a száját.
- Szóval, te… Te tényleg Carl lánya vagy? –kérdezte.
- Ja… - duzzogtam.
- Szerintem ő a legkirályabb arc, akit ismerek.
- Tök jó, hogy te így gondolod. De én 15 éven keresztül nem láttam… Most meg adtam neki egy esélyt, de ő nagyon el van foglalva… -szomorodtam el. Zayn megértő fejjel nézett, majd
felállt, és a kezét nyújtotta felém. – Mit csinálsz?
- Szeretnéd látni egy kicsit az apádat? Gyere velem. –válaszolt. Én megragadtam a kezét, ami egy kicsit fura volt, de elindultunk. Óvatosan körbenézett, majd elindult, rántva magával engem is. A színpad oly részéhez értünk, ahova egy lépcsőn kell fölmászni, hogy a VIP helyiségbe juthassunk.
- Egy hangot se. –suttogta, és elkezdett felmászni, én is követtem, mivel még mindig fogta a kezemet. Abban a pillanatban valamit levertem az egyik lépcsőfokról, ami akkorát koppant, mint egy cintányér. Összetorzult az arcom az erős hangra.
- Bocsi…-suttogtam Zayn-ek, aki amolyan „mit mondtam?” nézést vetett rám.
Amikor felértünk a szobácskába, eltátottam a számat. A színpadon lévő összes dolgot látni lehetett, természetesen a kulisszán kívül. Megláttam apát, aki éppen egy embernek magyarázott valamit. Szuper.
- Bárcsak beszélgethetnénk… -sóhajtottam. Zayn mellém állt, és ő is nézte őket.
- Miért nem beszélgettetek már 15 éve? –kérdezte.
- Egy nagy hülyeség miatt… -válaszoltam. Egy nagy sóhaj hagyta el a számat.- Azt hittem, lesz valami olyan elfoglaltságom, ami legalább sokáig tart… Ki kérdezni öt fiút nem tart sokáig.
- Akkor, van kedved megismerni jobban a One Directiont? -kérdezte. Értetlenül néztem.
- Hogy mit? 

2013. június 1., szombat

10.fejezet


Sziasztok! Mivel a díj nekem felér legalább 100 kommenttel, ezért jövök nektek egy fejezettel.
Ami nem is igazán fejezet, de majd meglátjátok ;D

ZAYN

- Ouch. -nyöszörögtem magamnak az ágyamban fekve.- Jól nekem jött a csaj. –simogattam a fájó pontot.
Egészen biztos vagyok benne, hogy ő Carl lánya volt. Óceán kék szemiről, sötétbarna hajáról rögtön felismertem. A szívem erősen dobogott, aztán kinyögtem; „Legközelebb jobban vigyázz!”
A hátam mögül Liamék röhögve nézték végig a szerencsétlenségemet.
Miután vége lett ennek a (számomra gyönyörű) pillanatnak, Liam Carl-hoz ráncigált minket, hogy meggyőződjön róla, igazat mondtunk-e neki. Carl ajtót nyitott, majd Liam feltette neki a kérdést. Ő egy pillanatra ránk nézett, és nyugodtan válaszolt; "Ő az új sminkesünk". Niallel kifújtuk a levegőt megkönnyebbülésünkben, de aztán Liam megszólalt.
- Ó Zayn… Akkor még van esélyed találkozni vele! –nevetett. Mikor újra Carl-ra nézett, én pedig intettem felé egy „Dehogyis, ez hülye” kifejezést. Aztán Carl bólintott egyet, és kifáradtunk az ajtón.
A hold erős fénye beszűrődött a nyitott ablakon át, behozva magával a ciripelő szöcskék énekét. A fény bevilágította az egész szobát, megőrizve az esti színeket. Egy párszor végignéztem a helyiségben, aztán álomba hajtottam a fejem.

***

Reggel Carl hajnali 6-kor ébresztett minket, azzal az indokkal, hogy 8-ra mindenképpen benn kell lennünk. Nem tudom, hogy annak mi értelme volt, de valahogy sikerült kikászálódnom az ágyból és fél hétre kész voltam. 
Mindent bepakoltunk a kocsiba, ami csak kellett. Így, amikor meggyőződtünk róla, hogy minden benn van, elindultunk.
A furgon rádiójában Rufus Wainwright-tól ment a Halleluja.  Miközben a hallgattuk a számot, az autó épp a főútra kanyarodott, láthattuk, ahogy a főút melletti közért kinyílik, és tornyosult befelé a sok vásárló.
Az autó megállt a zebránál, én, pedig tovább néztem az embereket. A butikok is ébredeztek, két tini lány boldogan sétált be. Minek mennek ilyen korán?
3 mérettel arrébb, pedig egy nő a padon ülő, síró gyermekét próbálta valahogy megnyugtatni. Amikor a kisfiú elmosolyodott, komoly arckifejezésem azonnal átváltozott mosollyá.
- Hé. –szólt rám Louis.- Minden rendben? –kérdezte. Mosolyogva bólogattam, majd a mellettem ülő Niallre néztem, aki nagyban kockult a telefonján.
További 5 perc autókázás után, az autó megállt, és mindenki az órájára nézett. Mindenkinél 7: 45 volt.
- Ne már! –nyöszörögtük álmosan.
- Nincs nyavalygás, fiúk! –szólt ránk Carl.
Mindenki kitápászkodott a járműből, és a hatalmas épületre szegezte a tekintetét. Hát igen, ez egy stadion.
A levegőt minden bizonnyal a benti büfében sülő hamburger szag árasztotta el. Nyál csorgatva indultunk volna befelé, amikor Carl utánunk szólt.
- 8-ig szabadon elfoglalhatjátok magatokat, mi addig mindent beszerelünk Jimmy-vel.
Nem is haboztunk tovább, az orrunk után mentünk. Miután Niall kinyitotta a nagy ajtót, besétáltunk a színpadhoz. Még szinte senki sem volt bent, a büféseken és rajtunk kívül.
Liam Louis és Harry a színpadra futottak, ahol mindenféle szerkezet volt, amit még nem szereltek a helyére. Niall a büfét ment felfedezni. Én a kulisszák felé sétáltam hogy megkeressem az öltözőnket. Amikor rátaláltam arra a folyosóra, először az első terembe kukkantottam be. Amikor az utolsó terem ajtaját nyitottam ki, a színpad felől egy erős csörömpölő hang zavart meg. Gyorsan a zaj felé futottam, amikor egy hangos ordítás zengette be az egész stadiont.
Amikor a színpadhoz értem, egy összetört lámpa, és Louis véres lába fogadott.
- Mi a szar történt itt? -kérdeztem Louis-hoz futva. 
- Leesett a lámpa, és a törött üveg szétvágta a lábát. -magyarázta Liam. 
- Szólok Carl-nak. -mondtam, majd lesiettem a színpadról, és kifutottam.
Mikor megláttam a furgont, gyorsan haladtam felé,
amikor...

2013. május 25., szombat

9.fejezet

Sziasztok!! Hát, itt vóna, nagyon megszenvedtem ezzel a résszel! :D Plusz még én hülye bekövettem a saját blogomat :'D Nem tudja valaki, hogy kell kitörölni? :P Na mindegy... :) Jó olvasást! :* 5 komment után folytatom :P :D

CAROL

- Mi szél hozott erre? -kérdezte csodálkozva.
Mély levegőt vettem, ő pedig kíváncsian várta a mondanivalómat. Meglepte, hogy idejöttem hozzá.  Leültem a székre, ahova kérte hogy üljek. Az arcom sápadt volt, a szememet az ablakra meresztettem, amiről a kósza kis esőcseppek potyogtak le. A vihar csak erősödött.
- Tudok mindenről...-jelentettem ki spontán. Nyeltem egy nagyot. Megállt egy pillanatra, és rám nézett. Arckifejezése meglepődötté vált, aztán haragossá.
Lassan vettem a levegőt. Talán nem mondtam még, de asztmás vagyok. Nem is olyan fontos, mert nem mindig tör elő a roham, viszont most majdnem azt hittem hogy. És az inhalátorom otthon maradt... Egy percre azt hittem, megfulladok, de aztán egy dörgő hang kintről elterelte a figyelmem erről.
- Hogy, micsoda? -kérdezte idegesen.
- Anya mindent elmondott a betegségedről, hogy miért kellett hazudnotok nekem! -kiáltottam normális felelet helyett. 
- Minek mondta el?
- Mert talán már nem tudott normálisan élni velem úgy, hogy egyfolytában téged szidlak ok nélkül! -közöltem karba tett kézzel.
- Nem kellett volna megtudnod! -mondta ki.
- Miért? Elvesztettem az apámat emiatt a baromság miatt! És nekem így kellett leélnem azt a 15 évemet, apa nélkül! -keseredtem el. Egy villanó fény megzavarta a szemkontaktusomat vele.
Sose szerettem a villámot, se a viharokat.
- Tudom. -ismerte el.
- Mi? -lepődtem meg.
- Tudom, hogy nagy hülyeség volt, Carolina. -fejtette ki bővebben. Eltátottam a számat.
A szemeimben könnyek gyülekeztek, de nem hagytam kitörni őket. 
A név, amit kiejtett, visszahozta bennem a régi emlékeket.
- Életem leghülyébb döntése volt ez.
- Akkor miért? Miért nem mondtátok el előbb? -értetlenkedtem.
- Nem tudom. -rázta a fejét szomorúan.
Felálltam, és mellé sétáltam. Egy percre néma csönd lett, hallgattuk az esőt, ahogy a házcserepekre koppanva lefolynak a tető végén.
- Néha elgondolkodtam azon, hogy miért hagyhattál el minket. Azt hittem unalmas lettem neked, és megutáltál, vagy találtál egy jobb családot magadnak. -meséltem neki.
- Ugyan Carol! Én sose utáltalak volna meg - fordult háttal nekem. Elakarta fojtani a sírást.
- Én is így gondoltam, és hogy majd visszajössz hozzánk.
- Tényleg így gondoltad?
- Igen. De nem jöttél. -komolyodtam el.- Mindennap vártam, hátha visszajössz. De nem. Így, amikor megtudtam anyától az igazat, először mérges lettem.Aztán befutottam a szobámba, elgondolkodtam. -mondtam.- És idejöttem, hogy megbeszéljem veled a dolgokat. És, még egy valamit.
- Mit? -szemei csillogtak a kíváncsiságtól. Az eső ereje csillapodni kezdett, már nem is dörgött, se villámlott.


- Hogy megadjam-e neked azt az esélyt, amiről anyával beszélgettem nemrég.-mondtam ki.- És úgy döntöttem, nem engedem, hogy ez a hülyeség közénk álljon. -jelentettem ki. - Úgyhogy, szeretnék ebben az 1 hétben újra megismerni téged. -mosolyodtam el.
A szemei felvillanyozódtak az örömtől.
- Csak egy ezzel a baj, a munkám miatt már reggel a stadionban kell lennem.-mondta szomorúan.
- Remek! Akkor reggel nyolckor találkozunk a stadionban! -jelentettem ki. Az órámra néztem.- Úristen! Nekem már otthon kéne lennem.
- Várjál, bejönnél velem dolgozni, csak azért, hogy eltöltsünk egy kis időt egymással? -kérdezte.
- Ha anya elenged, akkor igen. De nekem rohannom kell. Anya így is lefogja cseszni a fejemet, hogy csak úgy eljöttem otthonról. -mondtam, és az ajtó felé indultam. - Na mentem. Szia. -köszöntem el. És mikor becsuktam magam mögött az ajtót, spuriztam a lifthez.
Futás közben egész végig a földet figyeltem, észre se vettem, hogy valakinek nekimentem. Az illető felnyögött az ütközés pillanatában, nem csodáltam, mivel egyenesen a mellébe ütköződtem. 
- Jaj, bocsáss meg! -esedeztem a bocsánatáért, és a fiúra néztem. A szemei rabul ejtettek le se tudtam venni róla a szemeimet.- Csak. Nagyon. Wow. -nyögtem ki hangosan. Hallottam hogy két másik fiú mögötte nevetni kezd. Elvörösödött az arcom, amikor a végül elengedett a"fogságból".
- Semmi baj. De máskor jobban figyelj. -mosolyodott el. Úristen! Milyen helyes.
- Aha. És tényleg bocsi. -mondtam, majd a lifthez siettem.
Megnyomtam a gombot, ami egy szempillantás alatt kinyitotta a fülke ajtaját. Én befáradtam, majd a "0"-s gombot megnyomva becsukódott az ajtó, és elindultam a földszintre. 
A rádióban szóló zenétől elkezdtem dudorászni, még jó, hogy nem utazott velem senki a fülkében.
A kívánt szintre érve elővettem a telefonomat, hogy felhívhassam anyát. Először bocsánatot kértem tőle, majd elmeséltem neki, hogy mit sikerült elintéznem, és megnyugtattam hogy semmi bajom, indulok haza. Persze az ütközést azzal a jóképű fickóval nem meséltem el. 
Most már semmi sem tudta elrontani a jó kedvemet. Helyre hoztam a dolgokat.
Talán egy kicsit gyors volt ez a kibékülés dolog, hogy holnap nyolckor már is találkozunk... Na most már mindegy! Lesz, ami lesz. A lényegen nem változtat.







2013. május 18., szombat

8.fejezet.

Sziasztok! ;* Kicsit megkésve de itt van! ^^  Komizzatok! :*

ZAYN

Épp a táncpróbáról jöttünk el a srácokkal.
- Mi beugrunk a büfébe! -kiáltott hozzánk Harry és Louis. Biccentettünk a fejünkkel.
Liam Niall és én a lifthez indultunk. Az ajtó kinyitódott, mi meg beléptünk a fülkébe. Liam ujja a 3-mas gombot célozta, így az ajtó becsukódott. 2 emeleten keresztül nem csináltunk semmit. A lift megállt, és kinyitódott az ajtó. Mi egyenként kiszálltunk, és a fülke mellett olyan 2 méterre lévő fotelre ugrottunk.
- Fú, milyen vihar van kint! -nézett ki az ablakon Niall.
- Jaja. -néztünk ki mi is Liammel.
- De kényelmes ez a fotel. -jelentettem ki, és közben elterültem, a két fiút összenyomva.
- Bazdmeg, Zayn! -röhögött Liam. Niall végig csak nyöszörgött.
- Zayn! Az isten áldjon meg! Kivennéd a büdös lábad a képemből? -szólalt meg végül.
Én csak röhögtem rajtuk, alig figyeltem a vihar zajaira. A lámpa néha-néha kioltódott, de aztán újra futott benne az áram. Egy percre elnémultunk, amíg én újra rendes pozíciómba helyezkedtem. Niall felsóhajtott.
- Végre! -és szaporán vette a levegőt. Liammel furcsán néztünk rá. Aztán a figyelmünk a villámra tolódott.
- Fú, én ilyenkor nem szívesen lennék kint. -jelentettem ki. Az eső még szaporábban esett.
A lift ajtaja kinyitódik. Két ember száll ki belőle.
- Hűha, a csaj az enyém! -stoppolta le Niall a liftből kiszálló lányt.
- Szép.. Na és, mikor fogod megszólítani? -kérdezte Liam. Niall-nek elállt a szava, minket pedig elfogott a röhögés. De Niall-nek nem Liam beszólása táttatta el a száját, hanem a következő utas kiszállása a liftből.
Én is hátra fordultam. Éreztem, ahogy a szám magától nyitódik ki... Ez. Ez.
A lány tovább indul, és Carl szobájánál áll meg. Niall-el összenézünk. Liam furcsán nézett ránk.
- Mi van fiúk? Az a csaj miért megy Carl szobájához? -kérdezte kíváncsian.- Mit tudtok, amit én nem?
Niall és én még mindig egymást bámultuk tátott szájjal, aztán hirtelen a lányra meredtünk.
Kopogott az ajtón. Az ajtó kinyílt. A lány gyorsan bemegy, és becsapja az ajtót.
Liam értetlenül nézte végig a jelenetet.
- Mi van itt? -kérdezte tőlünk türelmetlenül.
- Ez ő, Zayn? -kérdezte Niall.
- Azt hiszem...