5.fejezet

/szióósztok! most gyorsan elhoztam nektek a másik részt is!:) Jó olvasást! Komizzatok!:) / 


CAROL




Ez a nap szinte  teljesen röhögéssel teli volt. Maggie-vel, akit most már hivatalosan is a barátomnak mondhatok. Épp matek teremhez vettük az irányt, ahol az utolsó óra lesz tartva.

Tisztelt diákok!

Ebben a teremben a 12/a-sok (matematika) órája iskolai rendezvény miatt elmarad.

Megértéseteket köszönjük! 

Mrs. Blankwoods.

Nem is tököltünk ott tovább, addig meg nem álltunk, amíg az iskola területéről ki nem léptünk.
- Huh!- lihegve hajoltunk a kerítésnek.
- NA veled  egyeztetek! -jelentette ki hirtelen Mag.- Mit? 
- Telefonszámot! - majd elővette a telefonját és bepötyögte a nevem. Én is hasonlóképp tettem, amikor Maggie fel nem nyitotta a szemem arra, hogy egy limuzin állt meg  úgy 5 méterre tőlünk. Kíváncsian néztük, ahogy egy 40-es pasas ugrik ki belőle. Nem foglalkoztunk vele. Tovább csináltuk a dolgunkat, amikor ismét felnéztem.
- Maggie! -szóltam.- Nézz óvatosan hátra! - majd óvatosan hátrapillantott.
- Szent szar! Ide jön! Én megyek, szia! -majd megölelt és elspurizott.. Én egyszeriben nem tudtam, mit tegyek, földbe gyökereztek a lábaim az ijedtségtől. A férfi már csak 1 méterre volt tőlem....
Mély levegőt vettem, majd vártam a mondanivalóját:
- Elnézést! - szólított meg.
- Igen?
- Caroline Anderson? -kérdezte, mire kidülledt szemekkel néztem. Ez apa. Valahogy érzem, hogy ő az. Furán éreztem magam, hirtelen elmosolyodtam:
- Te.. te.. Te vagy az? - kérdeztem, de azonnal észbe kaptam és letöröltem a vigyort.
- Hát te vagy?- kérdezett vissza.
- Minek jöttél ide?- teljesen összezavarodtam
- Hát én csak...- kezdte volna a magyarázkodást.
- Egyáltalán nem vagyok kíváncsi rád - közöltem azzal a tudattal, hogy megbántottam. De ez semmi ahhoz képest, amit tett. El akartam indulni, de megragadta a karomat. Félelem fogott el. Nem ismerem őt... Mit fog csinálni? Próbáljak szabadulni? De nem is szorít olyan erősen... Sőt egyáltalán nem szorít.
- Beszélhetnénk egy kicsit? -kérdezte teljesen higgadtan.
- Miről? – morogtam. Nem válaszolt, csak egy nagy sóhaj után.
- Tudod mit? Elmondom később. Most látom, nem kívánod a társaságom - mondta csalódottan.
- Ha lesz egyáltalán később.... - motyogtam.
- Szervusz Carol! -köszönt el. Egyre távolabb és távolabb volt tőlem, beszállt a limuzinba, és elment.
Rosszullét fogott el. Odasétáltam a padhoz, és anya telefonszámát kezdtem el tárcsázni.
- Halló! - szólt anya a telefonba.
- Szia anyu! Értem tudnál jönni? Nagyon rossz dolog történt - motyogtam.
- Mi történt kicsim? - kérdezte aggódva.
- Csak gyere légy szíves értem. GYORSAN! - válaszoltam türelmetlenül. Még jobban elkezdtem szédülni. Letettem, és 5 perc után már ott is volt értem. Sietve beszálltam a kocsiba. Aztán elindultunk.
- Szia Carol! Mi történt??
- Tudod ki volt itt? - kérdeztem.
- Hol?
- A sulinál.
- Ki? - kérdezte.
- Az... Tudod... az ... - majd a huszadik dadogott szöveg után rávágtam:- APA..
 Anya rémülten nézett rám.
- Hogy ki?
- Jól hallottad.
- Biztos ez? Hogy nézett ki?
- Barna szeme és haja volt. Kicsit olyan krumpli orral, és manó füllel. Ja és az álla...- mikor folytattam volna anya közbevágott:
- Jól van! Igen ez tényleg ő volt - válaszolt nevetve.
- Mit röhögsz? Nem nevetséges! -mondtam komolyan.
- De... Miért most keresett meg? És... mit mondtál neki?
- Semmi jót..
- Úristen.. Mit mondtál?
- Hát kérdeztem tőle, hogy minek jött ide. És hozzávágtam, hogy nem vagyok rá kíváncsi.
- Úristen Carol! Mégis csak az apád!
- Az apám. Igen ő az. De akkor is ő az a személy, aki szart ránk a magasról 5 éven át!! - ordítottam.
- Tudod, nem mondtam el neked mindent, amit tudnod kellett volna...-kezdte el mondanivalóját. Kidülledt szemekkel néztem rá magyarázatot követelve.
- Hogy-hogy, MINDENT?
- Szállj ki, megérkeztünk - gyorsan kiszálltam és még mielőtt kiszállhatott volna, az ajtajához siettem.
- Lényegre törő dolog, az a bizonyos MINDEN? - kérdeztem. Anya lesütött szemekkel válaszolt.
- Épp eléggé ahhoz, hogy megtudd miért hagyott el minket és nem "tudott" foglalkozni velünk. Menjünk be, és ott folytatjuk - izgatottan futottam volna be, amikor hirtelen megszédülve a földre estem.
Később már a szobámban ébredtem fel. Értetlenkedve néztem magam elé. Lehet, hogy csak álmodtam? Ezt a rejtélyt csak úgy fejthettem meg, ha *egyrészt* ránézek az órára, *másrészt* megkérdezem anyától, mi történt. De a fejem olyan szinten görcsölt, hogy beszélni is alig tudtam. 2 perc után anya egy tálcával nyitott be.
-Szia! Jobban vagy? - megráztam a fejem, hogy egyáltalán nem.- Úristen! Nagyon magas lázad van! -szólt a lázmérőt a számba téve.- 42 fok! Hívok egy orvost - mondta, viszonylag higgadtan. Én viszont annyira fáradt voltam. El akartam aludni de nem tudtam megtegyem-e. Aztán végül az agyam győzedelmeskedett. 2 másodperc után úgy aludtam, mint a bunda. Az álmom egy fiúról szólt.. Épp feküdtem az ágyamban, amikor ő fölém hajolt, és megcsókolt. Fekete haja volt, és egy fehér ing volt rajta. A szeme olyan gyönyörű barna, szinte megigézett vele, és tisztán csillogott a reflektorban.

Aztán a csók után, megjelent egy fehér kapu. A fiú befutott a kapun. Utána ordítottam: -Hová mész?- de ő nem válaszolt, csak hátrafordult, mintha azt kérdezné: -Nem jössz? - 
Aztán anya hangját hallottam: 
- Carol! Ébredj fel! Carol? Carol kicsim! Kelj fel Kelj fel! 

Sikítva keltem fel...